Rólunk

Kedves Partnereink és leendő Partnereink!

Köszönöm megtisztelő érdeklődésüket cégem a LÉG-TECH-BAU Center Kft. iránt.
Engedjék meg, hogy röviden de ugyanakkor lényegre törően ismertessem
mivel is foglalkozunk, milyen szolgáltatásokat nyújtunk.

2004-ben jutottam arra az elhatározásra – közel 7 évnyi külföldön végzett munka után -, hogy a légtechnika szerelés területén megszerzett ismereteimet felhasználva és kamatoztatva saját céget alapítsak. Ahogy múltak az évek – és a kezdeti bizonytalanságom -, úgy szaporodott a megrendelőink száma.

Működésünket építőipari generál kivitelezéssel kezdtük. Elsősorban komplett légtechnikai rendszerek kiépítésével foglalkoztunk, majd később bővült szolgáltatásaink palettája klímaberendezések telepítésével, víz-, gáz-, fűtésszereléssel és lakatosipari munkák végzésével. Megrendeléseink között megtalálható családi és társasházak hűtő-fűtő, valamint víz-csatorna hálózatának felújítása, kiépítése de embereim bizonyították már szakértelmüket több közületi építmény (szálloda, uszoda, bankfiók, étterem, postafiók stb.) épületgépészeti kivitelezése során is.

Az idő előrehaladtával számos kihívás elé kerültünk, mondhatni megedződtünk mind szakmailag, mind üzletileg. Nyugodtan elmondhatom – ezt bizonyítja meglévő és visszatérő vevőink elégedettsége is -, hogy minden megrendelés során színvonalas munkát végeztünk korrekt magatartást tanúsítva a határidők pontos betartása mellett.

2010 tavaszán úgy éreztem eljött az idő, hogy cégem több lábon álljon és belevágtunk valami újba: elindítottuk tököli telephelyünkön a lézerhegesztéssel és gravírozással foglalkozó műhelyünket. Hegesztő kollégám szaktudásának köszönhetően számos szerszámgyártó cég választott már bennünket a lézersugárral történő szerszámjavítás területén.

Nem szaporítanám tovább a szót, amennyiben úgy érzik bemutatkozásunk elnyerte tetszésüket és mindenképp egy korrekt megbízható üzleti partnerre lenne szükségük akár az épületgépészet, akár a lézerhegesztés területén, kérem ne habozzanak és vegyék fel a kapcsolatot cégemmel már ma!

Én és kollégáim is szívesen állunk rendelkezésükre.

 

Tisztelettel:
Berczi Zsolt
ügyvezető igazgató
cégtulajdonos